A 2014-es tavasz trendjei

Lassan elérkezik a tavasz (bár még igazi tél sem volt...), úgyhogy itt az ideje lengébb öltözetre váltani. Ebben a bejegyzésben azokat a friss, illetve fennmaradó trendeket gyűjtöttem össze, amelyek meghatározzák majd az idei tavaszt. Nézzük!

Ezekbe a kalapokba teljesen beleszerettem! (A H&M-ben 5000 Ft körül lehet ilyet beszerezni.) A hasvillantós felsőkkel tele vannak mostanság az áruházak. Aki megfelelő alakkal rendelkezik hozzá, meleg időben viselje bátran! Akár elegáns, akár sportos, akár laza napod van, mindegyikhez megtalálod a megfelelő rövid topot. Népszerű lesz idén a fodros-bodros tüllszoknya és a hozzá illő királylányos zokni is. Eddig őrültnek néztük azokat, akik szandált zoknival viselnek, de egyre több divatfotón látni az ilyen helyes zoknikat magassarkúval párosítva. A pöttyös és egyéb apró mintás harisnyák szintén divatban maradnak .


A csipkéből nekem már talán kicsit sok volt az utóbbi időben, de ennek ellenére mindent elárasztanak a boltokban. Azért egy-két romantikus blúzt én is elfogadnék. Nagy, virágos, színes mintákat is előszeretettel alkalmaznak idén a tervezők. Kiegészítők terén a markáns, nagy méretű és ezerszínű ékszerek hódítanak, és persze itt van az új kedvenc, az ujjperc-gyűrű is. Az utóbbi időben egyébként már egy egyszerű ruházati boltban is beszerezhetsz mindenféle fityegőt, piercing-imitációt és egyebet amivel vadabb külsőt nyerhetsz, ez a szezon tehát abszolút az ízlésemnek kedvez...Az alapvetően férfi cipők nőies változatai is népszerűek lesznek 2014-ben mindenféle extra dísszel feldobva!


A rojtos kiegészítők, a mutatós sálak, a hippis ékszerek és napszemcsik sem elhanyagolhatóak idén! Én eddig is szívesen viseltem őket, mivel a hippi stílus közel áll a szívemhez, most pedig már ki sem léphetek a házból pénztárcával, nehogy valamelyik boltot egészében felvásároljam. A kockás minta eddig is népszerű volt, ám inkább ingeken. Most azonban szoknyán, kabáton, kiegészítőkön is megjelenik a tartan! Szoknyahosszban eddig a nagyon hosszú és a mini volt a menő, ám idén tavasszal a nőies középhosszú fazon is teret nyer!

Nektek melyik a kedvenc 2014-es trendetek és mi az, ami abszolút nem jön be? Írjátok meg hozzászólásban!




1 megjegyzés:

  1. great post! love your blog!

    following you on bloglovin!


    http://hashtagliz.com

    VálaszTörlés

 

Facebook

Polyvore

Twitter

Bemutatkozás

22 éves pszichológus hallgató lány vagyok. A blogon szeretnék olyan ötleteket adni, olyan inspiráló képeket és írásokat közzétenni, amelyek téged is hozzásegíthetnek a harmonikus, elégedett élethez. Hogy kívül és belül is lenyűgöző légy! Üdv: